Optikai útmérőkkel kapcsolatos szószedet
Keresse meg az optikai útmérőkkel kapcsolatban gyakran használt műszaki szakkifejezések definícióit.
ABBE-HIBA
Az Abbe-hiba olyan hiba, melyben a forgó tengely szöghibáit a tengelytől való távolság növekedésével arányosan nőnek.
ABSZOLÚT
Abszolút helyzet az, amely önmagában teljes, és más helyzettől vagy értéktől függetlenül határozták meg. Az abszolút útmérőknek három fő típusa létezik: valós abszolút, pszeudo-abszolút és akkumulátoros abszolút.
Valós abszolút
Bekapcsoláskor azonnali helyzetmeghatározásra kerül sor
Nincs tartalék áramforrás
Nincs szükség mozgatásra
Pszeudo abszolút
„Távolságkódolt”-ként is ismert.
Az útmérőnek kis távolságot kell megtennie az abszolút helyzet meghatározásához
Az útmérő skálán egymástól egyedi távolságra elhelyezett referenciajelek vannak; amikor az olvasófej elhalad két szomszédos referenciajel felett, a vezérlő e két referenciajel közötti egyedi távolságból meg tudja határozni az abszolút helyzetet
Akkumulátoros abszolút
Alapvetően egy referenciajeles abszolút inkrementális útmérő, amely egy akkumulátor segítségével mindig bekapcsolt állapotban és olvasási helyzetben van, így az abszolút helyzetét akkor sem veszíti el, ha a rendszer, amelynek az adott útmérő a része, ki van kapcsolva.
PONTOSSÁG
Annak mértéke, milyen közel van a mért helyzet a valós értékhez.
Nem szabad összetéveszteni a felbontással vagy ismétlőképességgel.
Megjegyzés: A nem műszaki angol nyelvben a precízió szót gyakran használják a pontosság leírására. A méréstechnikában ugyanakkor a precízió valójában ismétlőképességet jelent.
ACI
Az ATOM útmérőkhöz használható digitális interfész, amely akár 2000-es interpolációs tényezőt kínál.
AGC
Automatic Gain Control – automatikus erősítésszabályozás. Egyenletesen 1 Vpp jelamplitúdót biztosító jelfeldolgozó funkció.
RIASZTÁSI JEL
Az inkrementális útmérőkben ez a kimeneti jel keletkezik bizonyos nemkívánatos feltételek előfordulásakor. Az egyes olvasófejek különböző riasztási jelei az adott olvasófej adatlapján találhatók.
Riasztási feltételek lehetnek:
- Alacsony jelszint (az alacsony jelszint hibát minden olvasófej jelzi)
- Magas jelszint
- Túl nagy sebesség
- Túlzott Lissajous-korrekció
A riasztás lehet vonalvezérelt (egyvégű vagy differenciált) vagy 3 állapotú (közismerten háromállapotú).
A RESOLUTE akkor ad ki riasztást, ha nem tudja megfelelően meghatározni az abszolút helyzetet.
ANALÓG
Folyamatosan változó fizikai mennyiség.
Útmérőkkel kapcsolatban az Analóg kifejezés általában a szervohajtás vagy a vezérlő által interpolált 1 Vpp-s vagy 11 µA-s jelekre vonatkozik.
Megjegyzés: Az amerikai angolban az Analog írásmód a helyes, szemben a brit „analogue” formával. Az angol nyelvű számítástechnikai szövegek esetében gyakran ez a preferált írásmód.
SZÖGMÉRÉS
Egy adott szög lemérése.
360 fokos útmérőskálával, például gyűrűvel vagy tárcsával végezhető. Körívek mérése egy lineáris szalagskála-darabot egy dob vagy tengely köré tekerve végezhető.
SZÖGFELBONTÁS
Útmérő felbontása szögmértékegységre váltva.
Például egy 200 mm-es gyűrűn 1 nm-es lineáris felbontás 0,0020625 szögmásodpercnek felel meg.
Általánosan használt szögfelbontási mértékegységek:
- fok
- ívmásodperc
- szögperc
- mikroradián
- grád (1 gradián = egy teljes fordulat 1/400-ad része = egy fok 9/10 része)
- ezred (1 ezred= egy teljes fordulat 1/6400-ad része)
SZÖGHELYZET-JELADÓ
Szögmérésre használt útmérő. „Szögelfordulás-érzékelőnek” is nevezik.
A forgójeladó kifejezés magába foglal minden, szögmérésre használt jeladót. A szöghelyzet-jeladók definíció szerint +/- 5 szögmásodpercnél nagyobb pontosságúak, osztásszámuk pedig 10 000 feletti. A forgójeladók műszaki jellemzőik alapján nem tartoznak ebbe a kategóriába.
AOC
Automatic Offset Control – automatikus eltolásszabályozás. A kimenet szinusz és koszinusz jeleinek eltolását egymástól függetlenül beállító jelfeldolgozó funkció.
SZÖGMÁSODPERC
1 szögmásodperc a fok 1/3600-ad része.
Ezért:
1 fok = 60 szögperc = 3600 szögmásodperc.
ATOM™ NYITOTT INKREMENTÁLIS ÚTMÉRŐ
A Renishaw csúcskategóriás szennyeződésvédelmet, jelstabilitást és megbízhatóságot biztosító miniatűr optikai inkrementális útmérősorozata. Az ATOM a világ első, a TONiC™ útmérőkben is megtalálható, automatikus erősítésszabályozást (AGC) és automatikus eltolásszabályozást (AOC) is tartalmazó szűrőoptikát használó miniatűr útmérője, amely kiváló méréstechnikai teljesítményt és kategóriaelső pontosságot biztosít.
Az ATOM olvasófejjel legfeljebb 20 m/s sebesség és 1 nm felbontás érhető el. A skálák választéka rozsdamentes acél és üveg lineáris skálák egész sorát, továbbá 17 mm – 108 mm átmérőjű forgó RCDM üvegtárcsákat foglal magába, amelyek mindegyike kapható 40 µm és 20 µm skálaosztással is.
ATOM DX™ NYITOTT INKREMENTÁLIS ÚTMÉRŐ
Az ATOM DX útmérősorozat a Renishaw legkisebb inkrementális optikai útmérője digitális kimenettel, közvetlenül az olvasófejből. Egyetlen miniatűr csomagban biztosít pozíció-visszacsatolást, fedélzeti interpolációt és szűrőoptikát.
Kompatibilis a külön rendelhető ADTi-100 professzionális diagnosztikai eszközzel és az ADT View szoftverrel, amelyekkel részletes, professzionális diagnosztikai adatok nyerhetők az útmérő telepítésének optimalizálásához és a helyszíni hibakereséshez, így a legkomolyabb kihívást jelentő mozgásvezérlési alkalmazásoknak is megfelel.
Az ATOM DX útmérővel 2,5 nm-ig terjedő felbontás és számos konfiguráció is elérhető.
Az ATOM DX kábeles, valamint felső kivezetésű változatban kapható, 20 vagy 40 µm-es skálával.
DOBOZMÉRET
A doboz mérete segít a távolságkódolt referenciajelek közötti távolság meghatározását.
A távolságkódolt referenciajelek különféle formátumokban érhetők el, de a leggyakoribb a doboz-módszer. Ez a szakaszos referenciajeleket egymástól fix távolságra helyezi el (ezek alkotják a dobozt), egy harmadik referenciajelet pedig közéjük, egyedileg meghatározott távolságra.
KALIBRÁLÁS
1) Egy mérőrendszer pontosságának meghatározása, ellenőrzése vagy beállítása.
Útmérők esetében ez a szóban forgó útmérő által jelzett helyzetnek egy lézerrel, idomszerrel vagy más ismert eszközzel történő összehasonlítását jelenti.
2) Az inkrementális jelszint és referenciajel fázisának állítása TONiC vagy ATOM útmérőkben.
CENTRUM™
Rozsdamentes acélból készült forgó (szög) útmérő Renishaw gyűrűskála, a következő modellel együtt:
- CSF40: inkrementális, önközpontosító, könnyen telepíthető, kompatibilis az ATOM DX olvasófejekkel.
ÓRAJEL-FREKVENCIA
Ez a kifejezés általában a jeleket fogadó elektronika (rendszerint a hajtás vagy vezérlő) bemenetén lévő órajel frekvenciájára vonatkozik.
Mindegyik órajelciklusban a bemeneti elektronika állapotváltozást keres a vonali vevőegységeken. Állapotváltozás esetén a szám megfelelően nő vagy csökken.
Ha az útmérő kimenete gyorsabb a bemeneti elektronikán lévő órajelnél, akkor egy ciklusban 2 állapotváltozás is történhet, ami megzavarja a négyszögjel-dekódert.
Vegye figyelembe, hogy a bemenetre néha digitális szűrőket tesznek. Ezek eltávolítják a zajtüskéket, ugyanakkor csökkentik a jeleket fogadó elektronika effektív órajel-frekvenciáját.
ÓRAJELES KIMENET
Minden TONiC és ATOM útmérő, illetve az RG2/RG4 nagy felbontású változatai órajeles digitális kimenetekkel rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy az interpolátor ellenőrzi a Lissajous-görbéket, és órajel-ciklusonként egyszer szükség esetén megváltoztatja a digitális kimenet állapotát.
Különféle órajel-frekvenciák állnak rendelkezésre, adatlapjainkon pedig megtalálhatók a jelfogadó elektronika órajel-frekvenciájára vonatkozó ajánlások, beleértve a kábelben és vonali vevőegységekben alkalmazandó maximális jelváltozási sebesség-ráhagyást. Például egy 20 MHz-es TONiC interfész belső órajelének frekvenciája kb. 16 MHz.
Vegye figyelembe, hogy ez más, mint az újraidőzítés.
ÜTEMFREKVENCIA
Ez egy másik kifejezés az órajel-frekvenciára.
KOMPONENSKÉNT BEÉPÍTHETŐ OLVASÓFEJ
Komponensként beépíthető olvasófejnek az OEM termékbe beágyazható termékeket nevezzük. Ezek gyakran sokkal egyszerűbb burkolattal és interfész-áramkörrel rendelkeznek a teljesen zárt, hagyományos olvasófejekhez képest. A komponensként beépíthető olvasófejek telepítésével ügyfeleinknek általában több munkája akad, például a kiegészítő árnyékolást és interpolálást is gyakran utólag kell elvégezni.
A komponensként beépíthető olvasófejekre jó példa az RGH34 és a RoLin típus.
VEZÉRLŐ
A gépnek a mozgást és a műveleteket vezérlő „agya”.
Nagyon sokféle különböző vezérlő kapható. Sokuk többcélú, némelyiküket viszont konkrét feladatokhoz tervezték:
A CNC vezérlőket (számítógépes számjegyes vezérlés) például szerszámgépes alkalmazásokhoz optimalizálták. Számos vezérlő a gép teljesítményét fokozó, komplex algoritmusokat tartalmaz.
A moduláris rendszerek, mint például a Delta Tau UMAC rendszere, kiegészítő kártyákkal bővíthetők, hogy pontosan megfeleljenek az ügyfél igényeinek.
A „vezérlő” szót gyakran általános kifejezésként használják, néha helytelenül, szervoerősítők (hajtások) kapcsán.
CTE
Coefficient of Thermal Expansion – hőtágulási együttható
A CTE mutatja meg, hogy egy anyag a hőmérséklet növekedésével mennyit tágul lineáris irányban. Számszerű kifejezése általában µm/m/°C-ban vagy ppm/°K-ban történik.
Ne feledje, hogy ez igen összetett téma. Például az anyagoknak eltérő hőmérsékleten különböző a hőtágulási együtthatója, ezért a megadott érték általában 20 °C körüli, korlátozott hőmérsékleti tartományra vonatkozik.
CIKLIKUS HIBA
A ciklikus hiba egy másik kifejezés az osztás alatti hibára.
ALAPPONT
Az alappont kifejezés számos különböző dologra utalhat:
- Referenciajel
- Az a pont, ahol a független hőtágulási együtthatójú skála (pl. RTLC) rögzítésre kerül a hordozó felülethez
- A skálán vagy a gépen meghatározott nulla pozíció
- Kalibrálási szabvány
DIGITÁLIS
Olyan jelek vagy információk, amelyek mindössze 2 diszkrét állapotot vehetnek fel: magas vagy alacsony.
Útmérőknél a „digitális” általában a digitális útmérő kimeneteire vonatkozik. Ezek a jelek a Renishaw útmérők adatlapjaiban leírtaknak megfelelően négyszögjelként rendeződnek el.
Néhányan úgy gondolják, hogy a digitális jelek kevésbé érzékenyek a zajra, mert a jel vételekor a jelszint minden zavara eltávolításra kerül. Mások úgy érvelnek, hogy az analóg jelek alacsonyabb frekvenciájúak, ezért erősebb szűrés alkalmazható.
Vegye figyelembe, hogy a digitális útmérőknek az a hátránya, hogy mindig kompromisszumot kell kötni a sebesség és a felbontás között.
SZENNYEZŐDÉSTŰRÉS
Egy útmérő képessége arra, hogy szennyeződésen és koszon keresztül is le tudja olvasni a pozíciókat.
A szennyeződéstűrést 2 tényező biztosítja: az optikai rendszer és az automatikus erősítésszabályozó elektronika.
A Renishaw inkrementális útmérők olyan szűrőoptikát használnak, amelyek úgy vannak beállítva, hogy csak 1 periódust lássanak, a skálaperiódust. A kosz és szennyeződés periódusa mindig eltér ettől, ezért ezt az útmérő nem veszi figyelembe. A Lissajous-jelek a szennyeződés miatt döntően nem tolódnak el.
Az automatikus erősítésszabályozás elektronikusan erősíti vagy gyengíti a jelet, hogy a lehető legegyenletesebb Lissajous-görbét biztosítsa.
TÁVOLSÁGKÓDOLT
Az útmérőskálán egymástól egyedi távolságra lévő referenciajeleket helyeznek el; amikor az olvasófej elhalad két szomszédos referenciajel felett, a vezérlő e két referenciajel közötti egyedi távolságból meg tudja határozni az abszolút helyzetet.
ELEKTROMOS INTEGRÁLÁS
Elektromos integráláson az útmérőnek a jelfogadó elektronikához történő csatlakoztatását értjük. A tápellátásra, földelésre/árnyékolásra és a jelátvitelre terjed ki.
Nagyon fontos annak ellenőrzése, hogy az útmérő kimenetei kompatibilisek-e a vevőegység elektronikájának bemeneteivel.
A helytelen földelés/árnyékolás az útmérőkkel kapcsolatos problémák leggyakoribb oka. A 0V (nullavezető) és a föld közötti rövidzárlat vagy túlzott zaj gyakran zajproblémákat, félreszámlálást vagy kitakart referenciajeleket okoz.
Meg kell győződni arról, hogy a tápellátás teljesítménye elegendő-e az útmérő megtáplálásához. Ne feledkezzen meg a kábelekben történő feszültségesésről!
ELEKTROMOS ZAJ ELLENI VÉDETTSÉG
A termék azon képessége, hogy zajos elektromos környezetben is működjön.
Az útmérők különféle elektromos zajtípusoknak lehetnek kitéve:
- Elektromágneses interferencia léphet fel vagy kerülhet a kábelbe vagy az olvasófejbe
- Az 5V-os tápfeszültség gyakran zajos
- A gép földelése is lehet zajos
Az útmérő elektronikájának precíz kialakítása segít áthidalni a fenti zajforrások nemkívánatos hatásait.
EMI-KÖRNYEZET
EMI = Electro-Magnetic Interference – elektromágneses interferencia
Az útmérő környezetében fennálló interferencia (zaj).
Az EMI-zajt gyakran a következők hozzák létre:
- Gyorsan váltakozó áramértékek a motorkábelekben
- Szikrázó, rossz csatlakozások
- Elégtelenül árnyékolt kapcsolók vagy védőrelék
- Rossz földcsatlakozások vagy rossz tápellátás
- Hegesztés, szikraforgácsolás vagy más zajos műveletek végzése a gép közelében
TOKOZOTT OPTIKAI ÚTMÉRŐ
A Renishaw tokozott optikai útmérője az útmérő elektronikája és optikája számára egy zárt egységben biztosít helyet, amely az olvasófej házához kapcsolódik. A zárt optikai egységet és az útmérő skáláját ráadásul egy zárt ház is védi. Ez a kialakítás rendkívüli ellenállóságot biztosít a szennyeződést okozó folyadékok és szilárd anyagdarabok bejutásával szemben.
ÚTMÉRŐ
Általánosságban a jeladó olyan készülék vagy folyamat, amely egyik formátumból egy másikba alakít át adatokat.
A helyzetérzékelésben az útmérő olyan készülék, amely helyzetet mér, és ezt az információt megfelelő formátumban továbbítja a hajtás vagy vezérlő felé.
EVOLUTE™ NYITOTT ABSZOLÚT ÚTMÉRŐ
Az EVOLUTE sorozat egy valós abszolút érintés nélküli optikai útmérő 50 µm osztású skálával, amely tökéletes telepítési tűréshatárokat és jobb szennyeződés-állóságot biztosít olyan alkalmazásokhoz, ahol nem csak a legmagasabb műveleti pontosság, hanem a gyors telepítés is kulcsfontosságú. A csúcstechnológiájú optikai kialakításnak és a nagy sebességű jelfeldolgozásnak köszönhető, akár 50 nm-es felbontás, illetve alacsony SDE és remegés (jitter) biztosítják az EVOLUTE útmérő kívánt teljesítményét, megfelelve a komoly kihívást jelentő eredetialkatrész-gyártói alkalmazásoknak.
FASTRACK™
A FASTRACK az RTLC vagy RTLA skálával használható, szabadalmazott skálarögzítő pályarendszer.
A legtöbb pályarendszertől eltérően a FASTRACK kemény rozsdamentes acélból készült, ezért sokkal ellenállóbb a véletlen sérülésekkel szemben, mint a lágy, extrudált alumínium. A FASTRACK ugyanakkor könnyen és gyorsan telepíthető is.
A pályarendszereknek számos előnyük van:
- Segítségükkel a skála könnyen cserélhető a helyszínen
- Lehetővé teszik, hogy a skála a pályától vagy a hordozó felülettől függetlenül a saját hőtágulási együtthatójának megfelelően tágulhasson / húzódhasson össze
- Használatukkal a hosszú skálák ideiglenesen eltávolíthatók a szállításhoz darabokra bontott nagyméretű gépekről
SZŰRÉS
A szűrés bizonyos frekvenciájú jelek, vibráció vagy sugárzás kizárása más frekvenciák érzékelésének engedélyezése mellett.
A helyzetjeladókban a szűrést gyakran a következőkre használják:
- A szűrőoptika kizárja a skála periódusától eltérő frekvenciákat
- Az elektromos jelek szűrése segít a zajok eltávolításában és a remegés csökkentésében
- A tápellátás szűrése segít a zaj alkotóelemeinek eltávolításában, ezáltal a rendszer egyenletesebb és megbízhatóbb működését teszi lehetővé
SZERELETLEN VEZETÉK
Lezáratlanul, a végén csupaszolt vezetékekkel szállított kábel. Így az ügyfél könnyen rászerelheti az általa választott csatlakozót.
FORTiS™ TOKOZOTT OPTIKAI ÚTMÉRŐ
A FORTiS tokozott optikai útmérők rendkívül masszív kialakításuknak köszönhetően ideálisak az olyan szélsőséges ipari környezetekben való használatra, ahol elengedhetetlen a pontos visszajelzés és méréstechnika. A zárt optoelektronikai olvasófej helyzetadatokká alakítja a finom osztású, rozsdamentes acélból készült skálához viszonyított mozgást. Jellemzők:
- Abszolút mérési technológia – pontos, megbízható és jól bevált
- Érintésmentes kialakítás – alacsonyabb hiszterézis, nincs mechanikai kopás
- Jobb tömítettség – nagyobb ellenállás a szennyeződést okozó folyadékokkal és szilárd anyagdarabokkal szemben
- Kivételes rezgésállóság – nagyobb teljesítmény és hosszabb élettartam
- Szabadalmaztatott beállító LED – a gyors, intuitív és elsőre sikeres telepítés érdekében
- Kompatibilis az ADTa-100 professzionális diagnosztikai eszközzel, így hatékonyabb a beállítás és a hibakeresés
FPC
Flexible Printed Circuit – flexibilis nyomtatott áramkör
Lapos, hajlékony kábel, amelyet erőfeszítés nélkül beilleszthető, kisméretű csatlakozókkal használnak. Az FPC kábelek nagyon kicsi hajlítóerőt igényelnek, de hajlítószilárdságuk gyakran sokkal kisebb a normál kábelekénél, ezért az FPC kábeleket általában nem ajánlott dinamikus alkalmazásokban használni. Az FPC kábelek árnyékolással is kaphatók.
FPD
Flat Panel Display – síkképernyős megjelenítő
FÖLDELÉS
A gép földcsatlakozása. Testelésként is ismert.
Fontos megjegyezni, hogy a földelés az útmérő elektromos integrálásának lényeges része: a rossz földelés, pl. a 0V és a föld közötti zárlat vagy zaj, az útmérőkkel kapcsolatos problémák egyik leggyakoribb oka.
HISZTERÉZIS
A hiszterézis a válasz időbeni késése a bemenetek azon változása után, amely a választ kiváltják.
Példák a hiszterézis előfordulására útmérős alkalmazásokban:
- Ha egy útmérőskálát pályával rögzítenek egy hordozó felületen, a hordozó felület hőingadozása miatt a skála eltérő hőtágulása és a rögzítőrendszerben fellépő súrlódás hatására a skála végei kissé változó helyzetekben állapodnak meg.
- Az olvasófej belsejében fellépő elektromos hiszterézis azt jelenti, hogy egy jelzett helyzet az előre- és hátrameneti irányban enyhén eltérő helyen van.
- A tokozott útmérők irányváltáskor rövid ideig mozdulatlanok maradnak. Ez irányváltási hibaként ismert.
INKREMENTÁLIS
Abszolút helyzet az, amely önmagában teljes, és más helyzettől vagy értéktől függetlenül határozták meg. Az abszolút útmérőknek három fő típusa létezik: valós abszolút, pszeudo-abszolút és akkumulátoros abszolút.
Az inkrementális útmérő által kibocsátott jelek csak relatív mozgást jeleznek – a tengely abszolút helyzete csak a hajtás vagy a vezérlő által határozható meg, amely ezt a relatív helyzetet egy ismert referenciahelyzettel, például egy referenciajel jelével kombinálja.
Az inkrementális útmérők nem képesek rögtön a bekapcsolásukkor abszolút helyzetinformációt küldeni – az abszolút helyzet kiszámítása előtt be kell olvasniuk egy referenciajelet. Az inkrementális helyzet jelek mindkét irányban számíthatnak, ennek megfelelően növelve vagy csökkentve a relatív helyzeti információt.
IPARI SZABVÁNY
Az ipari szabvány bizonyos, az iparágban általánosan alkalmazott műszaki jellemzőket jelöl.
A feszültségvezérelt analóg jelek amplitúdójának például 1 Vpp-nek kell lennie, ami bevett ipari szabvány. A digitális jeleknek teljesíteniük kell az RS422 szabványt.
Ne feledje, hogy az ipari szabvány a műszaki jellemzőkre vonatkozik, nem a minőségre. Előfordulhat, hogy két útmérő közül mindkettő megfelel a jelméretre vonatkozó ipari szabványoknak, de egyikük jelentősen jobb teljesítményt nyújt a másiknál.
INTERFÉSZ
A jeleket feldolgozó vagy valamely más műveletet végző elektronikus készülék.
A soros kommunikációs protokollokat, mint például a BiSS® C-t vagy Siemens DRIVE-CLiQ®-et, gyakran emlegetik interfészként, azaz két elem közötti kapcsolatként.
INTERPOLÁTOR
Analóg jeleket digitális jelekké átalakító berendezés.
Helyzetjeladók esetében az interpolátorokat gyakran arra használják, hogy egy inkrementális útmérőtől érkező analóg szinusz és koszinusz kimeneti jeleket ugyanazon jelek digitális ábrázolásává alakítsanak át.
A kereskedelemben az interpolátorok széles választéka kapható, különböző interpolációs minőséggel és sebességgel.
IN-TRAC™
Az IN-TRAC a Renishaw skálákon elhelyezett optikai referenciajel neve, amely közvetlenül az inkrementális osztásokba (a skálajelölésekbe) van beágyazva.
Az IN-TRAC referenciajelek sokkal védettebbek a merőleges tengelyhez képesti fáziseltéréssel szemben, mint az inkrementális osztások mentén elhelyezett referenciajelek.
INVAR®
Az Invar nagyon alacsony, kb. 1,2 ppm/°C hőtágulási együtthatójú nikkel-vas ötvözet.
A Renishaw ZeroMet™ nevű ötvözetből készült útmérő skálát forgalmaz, amely az Invar egyik változata, és amelyre különösen nagy stabilitása miatt esett a választás.
IP-BESOROLÁS
Behatolás elleni védelem vagy nemzetközi védettségi besorolás. Az elektromos burkolatok tömítettségét határozza meg.
Az IP-besorolás két számjegyű: az első számjegy a por, a második számjegy a víz behatolására vonatkozik. Például az IP64-es besorolásnál a 6-os a por elleni védelem, a 4-es pedig a víz elleni védelem szintjét jelöli.
Az IP-besorolások meghatározása az IEC 60529 nemzetközi szabványban található.
A NEMA is tesz közzé az IEC szabványhoz hasonló védettségi besorolást, de eltérő a számozási rendszere, és a NEMA szabványok a korrózióállóságra és a tömítés öregedésére vonatkozó jellemzőket is magukban foglalnak.
REMEGÉS
Az útmérő által mozdulatlan állapotban kibocsátott helyzeti zaj mértéke.
Az érték általában RMS-ben kerül megadásra, de a helyzeti zaj sokféle módon mérhető; a mérés sávszélessége különösen meghatározó.
Az alacsonyabb remegésű útmérők jobban tartják a helyzetet, és kevesebb hőt fejlesztenek a lineáris motorokban. Ugyanakkor alacsony sebesség mellett egyenletesebb sebességszabályozás jellemzi őket.
LED
Light Emitting Diode – fénykibocsátó dióda
LED-VISSZAJELZŐK
A jelszintet, referenciajel-fázist, CAL/AGC állapotot és számos egyéb útmérőállapotot vagy diagnosztikai jelet jelző színes LED-ek.
VÉGÁLLÁSOK
Egy útmérő kimenő jelei, amelyek azt jelzik, hogy az olvasófej elérte a mozgástartománya végét.
Az egyszeres végállásnak egy jele van, amely jelzi, hogy az olvasófej a tengely egyik végéhez ért. A hajtás vagy vezérlő nem tudja megkülönböztetni, hogy a mozgástartomány melyik végére ért az olvasófej.
A kettős végállás eltérő kimenő jelet ad attól függően, hogy a mozgástartomány melyik végét érte el a fej; a Renishaw útmérők esetén ezek a mozgástartomány „P” vagy „Q” végei.
LINEÁRIS
Egyenes vonalú mozgás vagy alakzat.
LISSAJOUS
A szinusz és koszinusz jelek olyan megjelenítési módszere, amelynél a kimenet körkörös formát ír le.
Ha az útmérő kimeneti jeleit ilyen formában jelenítik meg, akkor az útmérő működésének számos jellemzője, például a jelszint és jelminőség is könnyen meghatározható.
MIKRON
A hosszúság egyik mértékegysége.
1 mikrométer = 0,001 milliméter = 1000 nanométer
A mikrométer jele: µm
MHz
Megahertz, a frekvencia mértékegysége.
1 MHz = másodpercenként 1 millió rezgésciklus
NANOMÉTER
A hosszúság egyik mértékegysége
1 nanométer = 0,001 mikrométer = 1000 pikométer
Egy nanométer körülbelül 10 szénatom hossza.
CSOMÓPONT
Az olvasófejben az osztórács egy objektívlencséhez hasonlóan működik, a csomópont pedig az a helyzet, amely körül a fejben érzékelt interferenciacsíkok képződnek – ha a skála (vagy olvasófej) e körül a pont körül forog, akkor a fényérzékelőnél lévő interferenciacsíkok nem mozdulnak.
Sok útmérőskálát néhány helyen megtört vagy enyhén egyenetlen felülettel telepítenek, ez pedig mérési hibákhoz vezethet. A Renishaw útmérők, mint például az ATOM, a skála felületén lévő csomóponttal rendelkeznek, ezáltal a skála megbillenthető, és ilyen egyenetlenségi hibák nem következnek be.
Sok más olvasófej-típusnál a skála osztórácsként működik, a csomópont pedig a skála felülete felett van. Ilyen esetben a skála minden egyenetlensége elmozgatja az interferenciacsíkokat a fénydetektoron, ez pedig hamis helyzetleolvasáshoz vezet.
ZAJ
Egy áramkörben fellépő nemkívánatos elektromos zavar, amely elnyomja a jelekben foglalt hasznos információkat.
NEVEZÉKTAN
Egy cikkszámozási rendszer felépítése. Szó szerinti értelemben egy név felépítése.
ÉRINTÉSMENTES
Olyan útmérőtípus, amelynél az olvasófej és a skála nem érintkezik. Egyes vállalatoknál szabadon álló rendszerként is ismert.
NYITOTT OPTIKAI ÚTMÉRŐK
Az optikai útmérők olyan elektromechanikai eszközök, melyek elektromos jeleket adnak le a lineáris mozgástengely lineáris eltolódásával vagy a bemenő tengely szöghelyzetével arányosan.
KIMENETI ADATOK
Az útmérő olvasófeje által működés során kibocsátott jelek.
RÉSZLEGES KÖRÍV
A Renishaw RKL útmérőskálái részleges körívek mérésére is alkalmasak. A skála kis keresztmetszete és hajlékony kivitele révén könnyen rátekerhető a tengelyekre és dobokra, vagy ráhelyezhető egy íves felületre, amelynek sugara legalább 26 mm.
Ez az új funkció az RKL skálák inkrementális és abszolút változatánál is rendelkezésre áll.
PCB
Nyomtatott áramköri lap
OSZTÁSKÖZ
Az útmérőskála két szomszédos jele közötti távolság. Egy 20 mikron osztású skálán általában egy 10 mikron széles sötét vonal és egy 10 mikron széles világos vonal van.
Néha skálaperiódusként is emlegetik.
PONTOSSÁG
Lásd itt: ismétlőképesség.
QUANTiC™ NYITOTT INKREMENTÁLIS ÚTMÉRŐ
A QUANTiC útmérő rendszer magában foglalja a Renishaw szűrőoptika-rendszerét és interpolációs technológiáját, amelynek eredménye egy szuperkompakt, mégis masszív nyitott inkrementális optikai útmérő. A QUANTiC útmérők egyszerűen használhatók, kiemelkedően széles telepítési és üzemeltetési tűréshatárokkal, illetve beépített kalibrálási funkciókkal.
A QUANTiC olvasófejek a digitális kimeneti jelet biztosító változatok mellett egy új, analóg kimeneti jeleket adó változatban is kaphatók a legkülönfélébb konfigurációkban, lineáris vagy forgó kivitelben is. A legszigorúbb mozgásvezérlési követelményeknek való megfelelés érdekében akár 24 m/s sebesség is elérhető.
Részletes diagnosztikai információk nyerhetők az ADTi‑100 professzionális diagnosztikai eszközzel és az ADT View szoftver segítségével telepítés közben vagy a helyi diagnosztika és hibakeresés alkalmával.
OLVASÓFEJ
Az olvasófej olvassa le és értelmezi a skála helyzeti információit optikai, mágneses, induktív vagy kapacitív technikák segítségével, majd elektromos jelek útján helyzetadatokat bocsát ki.
REE
A Renishaw egyik interpolátor-egysége, amely bemenetként 1Vpp-s analóg útmérőjeleket fogad, és digitális négyszögjel-kimeneteket bocsát ki.
REFERENCIAJEL
Valamely tengely mentén elhelyezett alappont.
A referenciajel kifejezés a következőket írhatja le:
- A fizikai referenciajel-aktuátort, például a referenciajel-mágnest vagy az IN-TRAC™ optikai alakzatot.
- A referenciajel olvasófejből/interfészből kimenő jelét.
REL
A Renishaw kis tágulású, nagy pontosságú skáláinak családja.
Ezek a skálák a ZeroMet nevű, kis tágulási együtthatójú nikkel-vas ötvözetből készülnek, amely az Invar nagy stabilitású változata.
Az opciók közé tartozik:
- RELM: középen elhelyezett referenciajellel rendelkező skála
- RELE: az egyik végén elhelyezett referenciajellel rendelkező skála
- RELA: abszolút kódú skála
MEGBÍZHATÓSÁG
Az útmérő azon képessége, hogy az idő előrehaladtával és a használat során tartósan megfelelően működjön.
A megbízhatóság mérőszámai többek között:
- MTTF: Meghibásodásig eltelt átlagos idő
- MTTFd: Veszélyes meghibásodásig eltelt átlagos idő
- MTBF: Meghibásodások előtt eltelt átlagos idő
A megbízhatóságot használhatják abban az értelemben is, hogy az útmérő mennyire képes elviselni a szennyeződést és más, az ideálistól eltérő feltételeket az élettartama alatt.
ISMÉTLŐKÉPESSÉG
Az útmérő azon képessége, hogy a tengely mentén egy adott ponthoz érve mindig ugyanazt a helyzetet jelezze.
Néha reprodukálhatóság, szórás vagy pontosság néven is emlegetik.
REPRODUKÁLHATÓSÁG
Lásd itt: ismétlőképesség.
RESOLUTE™ NYITOTT ABSZOLÚT ÚTMÉRŐ
A Renishaw egypályás, nyitott, optikai, valós, abszolút útmérője.
FELBONTÁS
Az útmérő által kibocsátott legkisebb mérési lépés: ez az a minimális távolság, amelyet az útmérőnek meg kell tennie ahhoz, hogy egy egységgel megváltozzon a kimeneti jele.
A felbontást néha összekeverik a pontossággal és ismétlőképességgel. Kisebb is lehet, mint egy útmérő zajszintje.
RGH
A Renishaw RG2 és RG4 sorozatba tartozó útmérő-olvasófejeinek nevezéktana.
RGSZ
Renishaw aranyskála. A Renishaw kínálatában megtalálható az aranybevonattal ellátott acél szalagskála, amely a felhasználó által kiválasztható IN-TRAC™ optikai referenciajelekkel van ellátva. A tekercselve kapható RGSZ 50 méteres hosszúságig bármilyen tengelyhez felvágható. A hátfalán lévő öntapadós szalaggal rögzíthető, és termikusan igazodik a hordozó felület tulajdonságaihoz, így leegyszerűsíti a hőmérsékleti hatások kompenzációját.
Újonnan tervezendő rendszerekhez nem ajánlott.SZABAD MAGASSÁG
A szabad magasság az útmérőskála és az olvasófej alja közötti távolság.
A szabad magasság tűrése ennek a távolságnak az az ingadozása, amit az olvasófej még kezelni képes.
GYŰRŰ
A forgójeladó-skálák gyűrű alakú típusa, amelynél az útmérőskála általában a gyűrű külső felületén van jelölve. A Renishaw gyűrűs skálatípusai az RESR, RESM, RESA, REXM és az REXA. Mágneses gyűrűs skálák is kaphatók.
INGADOZÁS
A tápellátás feszültségingadozása egy 5 V-os tápellátás zajszintjének felel meg.
A sebességingadozás egy tengely sebességének változása olyan esetben, amikor a hajtás szerint egyébként állandó sebességgel kellene mozognia.
RKL
A Renishaw keskeny, lapos kivitelű, rozsdamentes acél szalagskálája. A következő modell tartozik ide:
- RKLC-S: acél szalag, inkrementális, IN-TRAC referenciajelek, öntapadós
HOSSZTENGELY MENTÉN TÖRTÉNŐ ELFORGÁS
A hossztengely körüli forgás
FORGÓ
Körkörös mozgást végző.
Az útmérők piacán a forgójeladók azok az útmérők, amelyek forgó mozgást végeznek.
Vegye figyelembe, hogy a forgójeladó kifejezés általában minden olyan útmérőt jelöl, amelyik szögek mérésére szolgál. Ugyanakkor a forgójeladó kifejezést egyszerűbb forgó útmérők, a szöghelyzet-jeladót pedig magasabb árkategóriájú, komolyabb forgó útmérők megnevezésére is szokták használni.
RSL
A Renishaw nagy pontosságú, rozsdamentes acélból készült merev mérőléc-családja. A következő modellek tartoznak ide:
- RSLM: Acél mérőléc a közepén elhelyezett referenciajellel
- RSLE: Acél mérőléc az egyik végén elhelyezett referenciajellel
- RSLC: Acél mérőléc az ügyfél által választható referenciajelekkel
- RSLR: Acél mérőléc referenciajelek nélkül
- RSLA: Abszolút kódú acél mérőléc
A mérőléc szó vastag keresztmetszetű skálára utal.
RTL
A Renishaw rozsdamentes acélból készült szalagskála-családja. A következő modellek tartoznak ide:
- RTLC: Acél szalag, inkrementális, IN-TRAC™ referenciajelek
- RTLC-S: Acél szalag, inkrementális, IN-TRAC™ referenciajelek, öntapadós
- RTLA: Acél szalag, abszolút kód
- RTLA-S: Acél szalag, abszolút kód, öntapadós
SZÓRÁS
Lásd itt: ismétlőképesség.
SDE
Sub-Divisional Error – osztás alatti hiba. Az egy jelperióduson belüli mérési hiba.
Ez a hibatípus az útmérő kimenő jelét leíró Lissajous-görbe alakjának vagy központosításának tökéletlenségéből adódik.
Az SDE sebességingadozási problémákat okozhat lineáris motorokhoz vagy DDR motorokhoz tartozó tengelyeken. A nagy SDE zajossá teheti a tengelyek járását, és hőfejlődés is felléphet. Szerszámgépi alkalmazásokban a nagy SDE gyenge felületminőséget, szkennelő gépeken pedig elmosódott képeket okozhat.
A TONiC és ATOM útmérőt az osztás alatti hibát csökkentő feldolgozó elektronikával szerelik.
TÖMÍTETTSÉGI OSZTÁLY
Lásd itt: IP-besorolás.
BEÁLLÍTÓ LED
Az olvasófejekre (vagy útmérő interfészekre) szerelt fénykibocsátó dióda, mely jelzi az útmérő aktuális jelminőségét és státuszát, például a referenciajel fázisbeállítását. A diagnosztikai információk azonnali megjelenítése feleslegessé teszi további beállítóeszközök vagy oszcilloszkópok használatát.
A legtöbb Renishaw útmérő többszínű beállító LED-en keresztül jelzi a jelminőséget, ami piros/narancs/zöld színnel közli a gyenge/közepes/jó jelminőséget. Egyes útmérő modellek kéken is világítanak optimális vagy nagyon jó minőségű jel esetén.
EGYPÁLYÁS
Az „egypályás” jelző olyan abszolút útmérőskálára utal, amelyen egyetlen csíkban helyezkednek el a hozzávetőleges abszolút helyzeti és finom inkrementális fázisinformációt egyaránt biztosító skálaosztások.
A hagyományos abszolút útmérők két párhuzamos osztáspályát használatnak: egy inkrementális és egy abszolút pályát. Mivel az abszolút olvasófejnek egyidejűleg kell olvasnia mindkét skálát, a merőleges tengely síkjához képest mért legkisebb elállítódás is fáziseltérést okozhat a két leolvasott érték között, ami mérési hibát eredményez.
A RESOLUTE a világ első nyílt, abszolút optikai útmérője, amelyik egypályás skálát olvas, így védett a merőleges tengely síkjához képesti elállítódás okozta fáziseltéréssel szemben.
SZINUSZOS
Egy hullámforma akkor nevezhető szinuszosnak, ha az amplitúdója szinuszfüggvény szerint változik.
ÁRNYÉKOLÁS
Az árnyékolás az útmérő védelme az elektromágneses interferencia ellen.
Az árnyékolás fontos alkalmazási területe a kábelek – a Renishaw kábelek általában kettős árnyékolásúak, pontosabban két réteg ónozott rézfonat árnyékolással készülnek, amelyek egymással ellentétes irányban spirálisan vannak a kábelér köré csavarva. A külső árnyékolás Faraday-kalitkaként működik, és mindkét végén földelt. A belső árnyékolás antennaként működik, és csak a jelfogadó elektronika oldalán van 0V-ra kötve.
A kettős árnyékolású kábeleknél fontos, hogy a 0V és a föld között ne legyen rövidzárlat.
MÉRŐLÉC
Vastag keresztmetszetű skálatípus.
A Renishaw RSLM és RELM például mérőléc jellegű skálák.
Ti
A TONiC útmérők standard digitális interfésze.
HŐTÁGULÁS
Lásd: CTE.
TONiC™ NYITOTT INKREMENTÁLIS ÚTMÉRŐ
A Renishaw nagy teljesítményű mozgásvezérlést biztosító kompakt, optikai inkrementális útmérőcsaládja. Az olvasófej dinamikus jelkondicionálást foglal magában, az optikai referenciajel-érzékelő pedig közvetlenül az inkrementális jelérzékelőbe van integrálva. A TONiC kiváló jel-zaj karakterisztikával rendelkezik, és kitűnően ellenáll a szennyeződéseknek.
UHV
Rendkívül magas vákuumban használható. Az UHV általánosságban 10-9 Torr-nál alacsonyabb nyomást jelent.
A Renishaw kínálatában UHV-környezetre optimalizált olvasófejek is megtalálhatók. Ezek a fejek tiszta anyagokból készülnek, és úgy tervezik őket, hogy minimális legyen a gázkibocsátásuk (kémiai anyagok kiengedése a vákuumkamra kiszivattyúzása során).
SEBESSÉGINGADOZÁS
A sebességingadozás a mozgásvezérlő rendszerekben a vezérlő parancsokban megadott sebesség és a tényleges sebesség közötti eltérés egy adott időben. A sebességingadozást befolyásoló tényezők között van az útmérő felbontása és az osztás alatti hiba.
VIONiC™ NYITOTT INKREMENTÁLIS ÚTMÉRŐ
A VIONiC a Renishaw különlegesen nagy pontosságú, mindent egy készülékházban egyesítő, lineáris és forgó skálatípusok széles körével felszerelt digitális, inkrementális útmérőkészülék-sorozata. A VIONiC az olvasófejen belül kombinálja a Renishaw már bevált szűrőoptikáját és korszerű interpolációs technológiáját, jellemzően < ±15 nm osztás alatti hibával (SDE) és akár 2,5 nm felbontással.
Az intuitív automatikus kalibrációs móddal rendelkező VIONiC olvasófejek könnyűszerrel telepíthetők. A telepítés során, vagy a helyszíni diagnosztikához rendelkezésre áll egy valós idejű útmérőadat-visszacsatolást biztosító, opcionális ADTi-100 professzionális diagnosztikai eszköz is.
VPP
Feszültség csúcstól csúcsig. Hullámforma méretének mérési módszere a hullámforma maximális pozitív amplitúdójától a minimális negatív amplitúdójáig történő méréssel. Számos inkrementális útmérő analóg kimeneti jelének meghatározott amplitúdója 1 Vpp.
Szintén szabványos mérési módszer a középtől csúcsig történő mérés, amely például az osztás alatti hiba leírására szolgál. Szimmetrikus hullámformák (pl. szinusz és koszinusz) esetén a középtől csúcsig érték a csúcstól csúcsig érték fele.
MERŐLEGES TENGELYHEZ KÉPESTI SZÖGELTÉRÉS
A függőleges tengely körüli forgás
ZEROMET™
Az Invar (alacsony hőtágulási együtthatójú nikkel-vas ötvözet) egyik változata, amelyre különösen magas stabilitása miatt esett a választás. A Renishaw kínálatában ZeroMet-ből készült, alacsony hőtágulási együtthatójú skála is megtalálható.